Az erdőn-mezőn található anyagokból készült kerítés mívesebb változata a fonott kerítés, mely tartó karók közé font vesszőből áll, ránézésre hasonló, ahogy a fonott kosár oldala látszik.

Úgy készül, hogy 1-3 cm vastag ágakat gyűjtenek. Az erősebb egyenesebb ágakat kihegyezik és leütik a talajba, karónak. Karókat sorban ütnek le, melyek között a távolság nagyjából fél méter. Ezzel a kerítés vonalát, helyét is meghatározzák. Ezt követően vízszintesen fűzik az ágakat a karók között. Az első karó belső oldalán kezdik, a következő karó külső oldalán folytatják, megint a belső, majd a külső oldalon, míg végig nem érnek a kerítés hosszán.

A következő sort ellenkező oldalról kezdik, ebben az esetben az első karó külső oldalán, azután a belsőn, majd megint a külsőn. Az ágakat is forgatva. Amennyiben az ág vastag felével kezdte az első sort, akkor a másodikat a vékony végével kell kezdeni, nehogy a magasságok összeadódva különbségeket eredményezzen. Ahová csak vastag vég kerül, ott magasabb lesz a kerítés, míg a vékonyabbaknál lemarad a magasság, mintegy hullámot képezve a kerítés tetején.

Ilyen kerítések régi jobbágy portákat határolták, de alacsonyabb változatai a mai napig fellelhetőek, főleg állatok elválasztásához a kiskerttől, legelők szakaszolásához. Ezek olcsón és gyorsan elkészíthető kerítések, nagy hátrányuk, hogy hamar tönkremennek. Néhány év alatt elkorhadnak az alsó sorok, főleg, ha aljnövényzet is nő mellette, de a földbevert karók földben lévő része biztosan elkorhad. Ezután egy szél már könnyen kidönti.

Magas kerítést ezzel a megoldással nem készítettek, mert a szélnek nem tudott ellenállni, ahhoz nem volt elég erős, viszont sűrű szövése miatt bele tudott kapaszkodni.