Riport Kusinszki Andrással
Civertan
Kusinszki úr!
Engedje meg, hogy néhány kérdést feltegyek önnek!
Szeretném megkérdezni, mióta érdeklődik a népi hagyományok iránt?
Kusinszki A.
Gyermekkoromat faluhelyen töltöttem, illetve az évek legszebb napjait. Nagyszüleimnél, akik igazi falusi gazdálkodók voltak. Tehénnel, ökörrel, mangalicával, libával és egyéb, akkoriban természetes jellemzőkkel „felszerelve”A házuk, a bútorzatuk, istállójuk és nyári konyhájuk mind, mind arról szóltak, amit ma néprajznak hívnak.
Civertan
Hogyan jutott arra az elhatározásra, hogy ezeket a népi hagyományokat felelevenítse?
Kusinszki A.
Tizenéves koromban, szintén a nagyapámmal töltött csodálatos napok hatására erdész pályát választottam. Sajnos az élet elsodort kissé ettől az iránytól, de a fa iránti szeretetem soha nem múlt el. Természetesen nem csak a fát szeretem, hanem az erdőt, a természetet, melyért egyébként sokat aggódom mostanában.
Gyerekeknek erdei iskolát tartok, kihasználok minden lehetőséget arra, hogy megismertessem velük a természet szépségeit, összefüggéseit és helyünket a világban. Mivel még nagyszüleink a természetközeli világban éltek, tudták, hogy annak részei, azt tisztelni, értékeit megőrizni kell. Ezt szívtam magamba, ezt tanultam meg.
A mai világ nem erről szól, egyre távolodik a természetes, a natúr világtól. A kézi munka lassan elveszti jelentőségét, csak annyit tudnak sokan, hogy drága. Mindig is az volt, csak régen megbecsülték. Tudták, mi van egy-egy míves faragás mögött. Mennyi törődés, mennyi szív és lélek.
Én még annak a generációnak vagyok a tagja, aki belekóstolt az elődök életébe. Azt gondolom, hogy ebből vissza kell adni a mai világnak, mielőtt teljesen elveszne. Sok eszköz ma már nem használatos, nincs helye a mai világban.
Szeretném megragadni azt a lehetőséget, mely még ma is működőképes, ma is elkészíthető. Ilyen pl. a kerítés. Szekeret, jármot, talicskát és szénahúzó kampót, szakajtót és csizmahúzót fölösleges lenne készíteni.
Megjegyzem, ha valaki kéri tőlünk, elkészítjük.
Civertan
Honnan meríti a motívumokat, melyeket használnak?
Kusinszki A.
Minden fellelhető anyagot összegyűjtünk, mely a népi motívumok világáról szól. Mi szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy tudományos alapossággal kutatjuk e világot.
Szerencsére sok irodalom, gyűjtés megszerezhető antikváriumokban, a mai Magyarország területén lévő tájakról és nagyon fontos, hogy Erdélyből is.
Jankovics Marcell munkái számunkra a legfontosabb forrásművek. Ő az, aki érthető, olvasmányos módon és tudományos alapossággal dolgozta fel, egyébként más népek motívumvilágát is, illetve szedte csokorba azokat.
Civertan
Megrendelőik tábora kikből tevődnek össze?
Kusinszki A.
Nem lehet egyszerűen meghatározni. Sokan keresnek bennünket naponta. Van közöttük gazdag és szegény egyaránt. Egy közös bennük. Szeretik a szépet, szeretnének egyedi megoldást és szeretnének évek múlva is úgy hazamenni, hogy a kerítés mindig megdobogtassa a szívüket.
Nem készült még két egyforma kerítés vagy korlát. Minden megrendelőnk részt vesz a tervezésben. Pontosabban mindenki maga tervezi, csak mi fogjuk a ceruzát.
Tanácsokat és szakmai segítséget adunk, de minden kerítés és kapu a tulajdonost dicséri elsősorban.
Jól eső érzés, mikor telefonon csak azért hívnak fel, mert nagyon tetszenek az általunk készített elemek. Ilyenkor gratulálnak, és sok sikert kívánnak. Volt, aki azzal kezdte, hogy bár neki már ilyen nem lesz, de mindig szeretett volna valami hasonlót. Nem szabad feladni, mondtam. Keressünk együtt megoldást. Megtaláltuk és az illetőnek szép tulipános kerítése és kapuja van az óta. Egyszer egy néni valahonnan az Alföldről felhívott, hogy az unokája mutatott képeket a számítógépén. Az egyik kerítésről készült kép nagyon hasonlított arra, mely a szülei háza előtt volt gyerekkorában. Ő is gratulált nekünk.
Civertan
Kik azok a szakemberek, akik dolgoznak önöknél?
Kusinszki A.
Csak olyanok, akik ugyan ilyen érzelmeket táplálnak az ügy iránt. Van egy fafaragó kollégánk, aki igazán jól ismeri a motívumok mondanivalóját, a falusi emberek lelkét.
Ő az igazi lelke a csapatnak.
Rajta kívül asztalosok és más szakmunkások.
Civertan
Csak népi motívumokkal készítenek kerítést?
Kusinszki A.
Nem. Mivel nekünk ez megélhetést jelent, ezért a népi motívumoktól távol eső, egyéni elképzeléseket is megvalósítunk. Az a dolgunk, hogy egyedi kerítések kerüljenek ki a kezeinkből. Sorozatban gyártott elemeknek megvan a beszerzési lehetősége máshol.
Civertan
Köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok.
Megjelent: Kerítés.blogter.hu
2008-04-09
Kapcsolódó startlapok:
Néprajz.lap.hu | Helytörténet.lap.hu | Tájház.lap.hu | Fa.lap.hu | Szánkó.lap.hu | Szekér.lap.hu | Székelykapu.lap.hu
Kapcsolodó cikkek: