A léckerítések a megmunkált faanyagból készült kerítések talán legrégebbi, de már szép változatai lehettek. Az alábbiak szerint készültek.

A léc szélessége maximum 5 cm, e fölött már keskeny deszkáról, deszkáról beszélünk. Első lépésként oszlopokat helyeznek el a kerítés mentén, melyek távolsága 2-3 méter egymástól. Ezeket, az oszlopokat a külső oldalukon vízszintes lécekkel, úgynevezett hevederekkel összekötik, a kerítés magasságától függően két, vagy három sorban. A hevedereket szögekkel rögzítették az oszlopokhoz, ma már inkább csavarozzák. Ezekre, a hevederekre merőlegesen, tehát függőlegesen felerősítik a léceket, úgy hogy két léc között a távolság egy léc szélessége. A legegyszerűbb módja a szerelésnek, hiszen mérés nélkül elvégezhető, csak egy szabad lécet kell két rögzítésre kerülő léc közé tenni, majd azok rögzítése után egyel odébb tenni. Szintén szögeléssel, vagy ma már csavarozással rögzítik a függőleges léceket. Két oszlop közötti szakasszal végezve, általában a belső oldalon is elhelyeznek hevedert, merevítésként.

Keményfából és fenyőből egyaránt készülhet ez a fajta kerítés. Régen törekedtek arra, hogy lehetőleg keményfa, tölgy, akác legyen az anyaga, mivel tartósabb, időjárásnak ellenállóbb. Ma már a korszerű (környezetbarát!) felületkezelő anyagok és gondos karbantartás mellett eltörpült a különbség a fenyő és a kemény lombos anyagok között.

Az oszlopokat mielőtt a talajba helyezik, kezelni kell. A régi világban égetéssel, mely egy faszén réteg képzéssel tartósították az oszlopok végeit, védték a korhadástól. Később szurkozták, ma impregnálják. A talaj fölötti részeket, a léceket, hevedereket firnájsszal, magyarul lenolaj kencével kezelték csupán. Ezt a kezelést évente el kellett végezni, ha nem akarták, hogy a kerítés tönkremenjen.

A léckerítések magassága 1,5-2 méter lehet, igénytől függően. A szélnek nem jelent különösebb megterhelést, a lécek közötti hézagoknak köszönhetően.

A függőleges léceket kihegyezik, melynek elsősorban azért van jelentősége, hogy a csapadékvíz minél kisebb mértékben szivárogjon a rostok közé. A keményfából készült kerítések oszlopait sokszor megfaragják, motívumokkal díszítik. Felső végét faragással látják el. A lécek végeit is mintázhatják. Ezt lécfejnek hívjuk. A lécfejek mintái jellemzőek egy tájegységre, egy táj motívumvilágára.

Az itt leírt léckerítés hátránya, hogy a lécek alatt csak a talaj van. Ezért nem nyújt védelmet néhány állattal szemben, melyek gödröt kaparva be, illetve ki tudnak bújni a kerítés alatt.